collaboration
9.7K views | +0 today
Follow
 
Scooped by Pál Kerékfy
onto collaboration
Scoop.it!

A mesterséges intelligencia a logisztika jövője

A mesterséges intelligencia a logisztika jövője | collaboration | Scoop.it

„Azzal, hogy a külföldi és globális megoldásokhoz ragaszkodunk, figyelmen kívül hagyjuk azokat a helyi problémákat és potenciálokat, amelyekre szintén fókuszálni kellene a fejlesztéseknél.”

“Sajnos meglehetősen technológiafókuszúan gondolkodunk az új megoldásokról. Ez azt jelenti, hogy nem egy-egy problémára keresünk megoldást, hanem a már létező megoldással igyekszünk megoldani egy-egy problémát”

Pál Kerékfy's insight:

Nagyon igaza van a kutatónak! Nem szokott hosszú távon sikert hozni, ha beleszeretünk egy új technológiába, és azt mindenképpen használni akarjuk. A több gondolkodást kívánó út lesz az eredményes. Elemezzük a cég működését, a folyamatait, találjuk azokat a pontokat, ahol változtatni érdemes. Utána válasszuk ki az erre alkalmas technológiát. 

Ebben a munkában olyan emberekre van szükségünk, akik az üzleti működéshez és az új technológiákhoz is értenek. Ők tudják jól integrálni a két területet. Ezt tanulják és gyakorolják a gazdaságinformatikus-hallgatók az egyetemeken és főiskolákon.

#logisztika #mesterséges_intelligencia #BME #gazdaságinformatikus #digitalizáció

No comment yet.
Your new post is loading...
Your new post is loading...
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Régi dokumentumok értelmezését is segíti a mesterséges intelligencia

Régi dokumentumok értelmezését is segíti a mesterséges intelligencia | collaboration | Scoop.it
Kőrösi-Szabó Péter bemutat két konkrét alkalmazási területet, melynek fejlesztésében a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Mesterséges Intelligencia Kutatási Osztályának munkatársai vesznek részt. Ezek egyike az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában kezelt jelentések elemzése, feltérképezése.
Pál Kerékfy's insight:
Annyi mindenféle, főleg szenzációhajhász és ijesztő iromány, kerül a szemünk elé az MI-ről. Álljon itt egy olyan alkalmazása, ami érthető és hasznos! Réges-régi, papíron keletkezett, évtizedekig tárolt, rossz minőségű anyagok vannak a levéltárakban. Ezeket beszkennelik, kihozzák belőlük a lehető legtöbbet, és utána elolvashatjuk őket. Azonban, meg is kell érteni a szövegeket! Nem csak arra gondolok, hogy a szövegben lévő hiányokat, hibákat ki kell javítani. 
A megértésükhöz tartozik az adott történelmi környezetben való értelmezésük. 
- Mire gondolt, aki írta? 
- Mit akart kimondani, sejtetni, elhallgatni? 
- Mi van elrejtve a sorok között? 

Ahhoz, hogy valóban megértsünk egy régi iratot, ezekkel a kérdésekkel is foglalkozni kell! Vajon, milyen mértékben tud ebben a segítségünkre lenni a gép? Valóban tudja helyesen értelmezni az olvasottakat? Remélem, ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Kutatók Éjszakáján! 

 #MI #mesterségesintelligencia #AI #artificialintelligence #levéltár #történetilevéltár #szövegértés #szövegértelmezés #sorokközött #titkosszolgálat #3/3 #III/III
No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Chart: ChatGPT Sprints to One Million Users | Statista

Chart: ChatGPT Sprints to One Million Users | Statista | collaboration | Scoop.it

ChatGPT gained one million users just five days after launching in November of last year. The conversational AI bot that can produce human-like text has been put to all kinds of uses, from writing short stories, prose, music and term papers to programming basic code, solving math problems and doing translations. Microsoft founder Bill Gates has already warned that AI technology like ChatGPT could be replacing people in white collar jobs. Microsoft yesterday confirmed a multimillion dollar investment in U.S. company OpenAI, the makers of ChatGPT.

Pál Kerékfy's insight:

Hmm… 5 nap alatt elérni 1 millió felhasználót. Ez igazán impozáns! Persze, nem egészen a semmiből került hirtelen elő a millió ember, hiszen a tulajdonosa (az OpenAI) már 2015 vége óta a piacon van, és a következő év áprilisában már megjelent szoftverrel is. 

 

Nem csak 5 millió ingyenes használójuk van, de terveik is vannak: 2023-ra 200 millió, 2024-re pedig 1 milliárd USA dollár árbevétel. Jó úton haladnak: a Microsoft 2023. január 23-án jelentette be, hogy folytatja a befektetést a cégbe, újabb 10 milliárd dollárt tesz bele néhány év alatt.

 

Ahogy a múlt héten írtam, vannak még kérdések a használata körül: hibás válaszok, plágium, bizalmas adatok nyilvánosságra kerülése. Ezekkel foglalkozni kell, amikor komoly, fizetős, nagy árbevételt termelő szolgáltatást akarnak csinálni belőle. Szerintem, meg tudnak majd birkózni ezekkel a (és a még kiderülő) problémákkal. Meglátjuk, talán egészen rövid időn belül. 

 

#OpenAI #ChatGPT #Microsoft #AI #artificial_intelligence #MI #mesterséges_intelligencia #bot #statista #statista.com

 

Források:

https://www.cnbc.com/2023/01/23/microsoft-announces-multibillion-dollar-investment-in-chatgpt-maker-openai.html

https://en.wikipedia.org/wiki/OpenAI

https://www.statista.com/chart/29174/time-to-one-million-users/

https://www.bloomberg.com/news/articles/2023-01-23/microsoft-makes-multibillion-dollar-investment-in-openai

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

CNET's AI Journalist Appears to Have Committed Extensive Plagiarism

CNET's AI Journalist Appears to Have Committed Extensive Plagiarism | collaboration | Scoop.it

The prominent tech news site CNET's attempt to pass off AI-written work keeps getting worse. (...) Futurism found that a substantial number of errors had been slipping into the AI's published work. (...) The bot directly plagiarized the work of Red Ventures competitors, as well as human writers at Bankrate and even CNET itself. (...) In at least some of its articles, it appears that virtually every sentence maps directly onto something previously published elsewhere.

Pál Kerékfy's insight:

Egyre többen használnak “mesterséges intelligenciát” cikkek írására. Egyes területeken már elég régen bízzák gépre a cikkírást – például: sporthírek, tőzsdei hírek. Itt lényegében tényeket (főleg számokat) kell szövegesen ismertetni, és kell melléjük egy kis körítés. Közepes minőségű cikket nagyon könnyű írni. A gép arra is képes, hogy korábbi adatokkal összevesse a mostaniakat, és akár következtetések levonásában is lehet ügyes.

 

Itt egy kicsit másról van szó, mert a CNET a technológiai újságírás kiemelkedő szereplője, és ezen a területen tárgyi tudás és lényeglátás is kell. A jelek szerint az általuk használt program tárgyi hibákat is tesz a cikkekbe. Honnan jönnek ezek a hibák? Erre is megvan a magyarázat: Mások írásaiból ollózza össze a cikket.

 

Összeszed sok mindent, egy kicsit változtat a mondatokon, és már meg is van a friss cikk. 

 

Nem működik igazán jól ez a módszer, ha hiányzik a tudás. Valójában, még lopni se tud ügyesen. (Példák az eredeti cikkben.) 

 

#AI #artificial_intelligence #MI #mesterséges_intelligencia #plágium #plagiarism #CNET #tech #news #hírek 

 

A kép forrása: https://elearningindustry.com/teaching-plagiarism-in-the-online-classroom

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Tudásmenedzsment a digitális transzformációban

Tudásmenedzsment a digitális transzformációban | collaboration | Scoop.it

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Azok számára, akik külön is támogatni kívánják a rendezvényt és így a HTE-t, lehetőség van támogató jegy megvételére, mind magánszemélyek, mind cégek számára.

Pál Kerékfy's insight:

Idén nem marad el a Projektmenedzsment Fórum!

Természetesen online rendezzük meg, és az egy egész nap helyett két fél nap lesz, mert a tapasztalat szerint így alkalmasabb a résztvevőknek. 

Összeállt már a program is, amiből most a tudásmenedzsmentet emelem ki. (Nem véletlenül, mert ez az egyik kedvenc témám, elég sokat írtam róla a blogomban néhány évvel ezelőtt, és mostanában is beleszövöm a digitális kommunikáció tantárgyba a Wekerlén.) 

Kiváló szakember, Gyulay Tibor, beszél nekünk erről az első napon. Nagyon érdekes előadásra számíthatunk, hiszen ő emzetközi tapasztalatú projektmenedzser, tréner-coach, tudásmenedzsment tanácsadó, az MTA Tudásmenedzsment Munkabizottság tagja.

#PM #projektmenedzsment #projectmanagement #tudásmenedzsment #digitális #digitálistranszformáció #digital #digitaltransformation #PM_Fórum

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Felhívás - Projekt2021 - HTE site

Felhívás - Projekt2021 - HTE site | collaboration | Scoop.it

A hazai projektmenedzsment szakma legnagyobb hagyománnyal rendelkezô PM Fórumot a világjárvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt 2020-ban le kellett mondanunk. A sorozatot folytatni szeretnénk a 23. Fórumot 2021. április második hetében mindenképpen megszervezve.

Pál Kerékfy's insight:

Idén nem marad el a projektmenedzsment szakma legnagyobb rendezvénye! 

Tavaly áprilisban elsöpörte a járvány a már megtervezett, megszervezett konferenciánkat, de idén ez nem történhet meg, mert eleve online rendezvényt tervezünk. 

Egész napos online konferencia helyett két délutánt tervezünk: április 7-én és 8-án. 

A konferencia a “Projekt – Szervezet – Vezető” hármasra épül fel. Ehhez kapcsolódóan a 2019-es év projektmenedzsere az emberközpontú projektvezetésről szóló előadása adja meg az alaphangot. 

A végleges program a napokban elkészül, addig is néhány fontos téma, amikkel készülünk, készülnek az előadók: 

  • Tudásmenedzsment az új digitális világban
  • Informális kommunikáció és COVID
  • Hogyan alakulnak át a munkaszervezetek?
  • Vezetők kerekasztala a projektek szerepéről
  • Vezetés nehéz helyzetekben
  • A távmunka és a virtuális csapatok hatékonysága

Ahogy írtam, online tartjuk a konferenciát, de ez nem jelenti azt, hogy az interaktivitásra nem lesz lehetőség. A résztvevők tehetnek fel kérdéseket, és azokat a napot záró kerekasztal-beszélgetéseken mindkét nap feldolgozzuk.

#projekt #PM #projektmenedzsment #PMSZ #PMI #HTE 

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Doktori program a mesterséges intelligencia kutatására

Doktori program a mesterséges intelligencia kutatására | collaboration | Scoop.it

Számos kedvező lehetőséget kínál a Kooperatív Doktori Program

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által kezelt ösztöndíjrendszer  kimondottan a piacorientált kutatói utánpótlást támogatja.

A kezdeményezést a győri székhelyű Széchenyi István Egyetem instruktori rendszerrel is segíti. A rendszer célja a vállalati szférából érkező kvalifikált, jó képességű, szakmai eredményekkel és ambíciókkal rendelkező szakemberek eligazodásának segítése az akadémiai területen.

Pál Kerékfy's insight:

Nagyon örülök ennek a lehetőségnek! A versenyszférában dolgozó embereknek valóban elég sok segítségre van szükségük ahhoz, hogy az elméleti kutatásokkal foglalkozók világában kiismerjék magukat. Mentorálás nélkül könnyen elveszhetnek a számukra ismeretlen világban. Az pedig nem lenne jó, ha elsikkadnának a jó gyakorlati szakemberek. 

A pályázatokat 2020. augusztus 1. és szeptember 15. között nyújthatják be doktori hallgatói jogviszonyban álló hallgatók és azok, akik doktori tanulmányaikat a 2020/2021. tanévben kezdik meg.

A pályázat keretében a kooperatív ösztöndíjas hallgató havi nettó 200-400 ezer Ft-os támogatásban részesül. A doktori iskolát és a vállalatot is ösztönzik a részvételre: a témavezető, az iskola és a vállalati szakértő is kap anyagi támogatást.

Nagyon örülnék, ha sok kiváló gyakorlati szakember kapna kedvet a tudományos karrierre! Főleg, ha a mesterséges intelligencia területén kutatnának, mert nagyon fontos a gyakorlat és az elmélet összekapcsolása. 

Továbbiak: https://nkfih.gov.hu/palyazoknak/nkfi-alap/kooperativ-doktori-program-kdp-2020/palyazati-felhivas

#DJP #Digitális_Jólét_Program #SZE #mesterséges_intelligencia #Széchenyi_István_Egyetem #doktori_program

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Digitális témaheti jógyakorlatok az újpesti Csokonaiban

Digitális témaheti jógyakorlatok az újpesti Csokonaiban | collaboration | Scoop.it

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére bevezetett Digitális Témahét immár ötödik alkalommal indul útjára 2020. március 23. és 27. között. A tanév rendjében is szereplő program fő célja annak elérése, hogy a pedagógusok és diákok minél többféle tanórán vagy tanórán kívüli foglalkozáson, változatos és kreatív iskolai projektek keretében fejlesszék digitális kompetenciájukat, a közoktatás bármely évfolyamán. A Digitális Témahét keretében megvalósuló projektek feladata, hogy a diákokat minél inkább felkészítsék a digitális eszközök célzott és tudatos felhasználására, vagyis arra, hogy a technológiát komplex problémák megoldása érdekében használják. A program célja az is, hogy a Témahét során nyert tapasztalatokat a diákok és a pedagógusok mind gyakrabban használják a hétköznapi tanulás keretei között, ezzel is elősegítve, hogy az iskolából kilépő diákok helyt tudjanak állni a továbbtanulás vagy a munka világának digitális elvárásai között.

Itt lehet jelentkezni a március 11-ei webináriumra:

https://forms.office.com/Pages/ResponsePage.aspx?id=E3vs6av-CEevH1V1vHKQeAYpUmP3nYRDgH07q_np4OlUM080UDNQMktVQ1VLQjlONkdPNDkwQTBSWCQlQCN0PWcu

Pál Kerékfy's insight:

A Digitális Témahéthez kapcsolódóan webináriumokon mutatják be, hogy milyen sikeres projekteket valósítottak meg kiváló iskolák. Ez az előadás március 11-én este lesz, és az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanára, Tarné Éder Marianna ismerteti sikeres kisebb és nagyobb projektjeiket.

#digital #digitális #Digitális_Témahét #középiskola #oktatás #VISZ #MVISZ

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Hova jelentkezzem? 

Hova jelentkezzem?  | collaboration | Scoop.it
Eljött ennek is az ideje! Ugyan még egyáltalán nem mondhatjuk, hogy az online világban végzett munka érett tudományos háttérrel rendelkezne, mégsem csukhatjuk be a szemünket és a fülünket, nem engedhetjük ki a hallgatókat a főiskoláról és az egyetemről úgy, hogy ezen a területen nem adunk nekik rendszerezett, begyakorolt tudást! 2018 elején – őszinte örömömre –…
Pál Kerékfy's insight:

Holnapig (febr. 15-éig) lehet az ősszel kezdődő tanévre jelentkezni a felsőoktatásba.
Ez az én ajánlatom ...

#főiskola #felsőoktatás #education #college #digital #modern #WSUF 

No comment yet.
Rescooped by Pál Kerékfy from collaboration
Scoop.it!

Ossza meg velünk tapasztalatát! 

Ossza meg velünk tapasztalatát!  | collaboration | Scoop.it

A 2020. április 2-án megrendezésre kerülő, 23., „PROJEKTMENEDZSMENT A GAZDASÁGBAN” Fórum Szervező Bizottsága idén is felmérést készít a hazai projektmenedzsment szakma képviselői körében. Célunk, hogy a gyakorló projektmenedzserek és projekt szponzorok, közöttük az Ön véleménye alapján képet kapjunk néhány, a szakmai közvélemény érdeklődésére számot tartó tényezőről.

Pál Kerékfy's insight:

Idén is felmérjük a projektmenedzsment hazai helyzetét. Az eredményt április 2-án a 23. PM Fórumon lehet először megismerni.

Pál Kerékfy's curator insight, January 24, 2020 9:32 AM

Van véleménye a hazai helyzetről? Mondja le! Február 20-áig lehet kitölteni a kérdőívet. Az eredmények elemzését a konferencián lehet először megismerni. 

#projekt #PM #projektmenedzsment #PMSZ #PMI #HTE

Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

A mesterséges intelligencia a logisztika jövője

A mesterséges intelligencia a logisztika jövője | collaboration | Scoop.it

„Azzal, hogy a külföldi és globális megoldásokhoz ragaszkodunk, figyelmen kívül hagyjuk azokat a helyi problémákat és potenciálokat, amelyekre szintén fókuszálni kellene a fejlesztéseknél.”

“Sajnos meglehetősen technológiafókuszúan gondolkodunk az új megoldásokról. Ez azt jelenti, hogy nem egy-egy problémára keresünk megoldást, hanem a már létező megoldással igyekszünk megoldani egy-egy problémát”

Pál Kerékfy's insight:

Nagyon igaza van a kutatónak! Nem szokott hosszú távon sikert hozni, ha beleszeretünk egy új technológiába, és azt mindenképpen használni akarjuk. A több gondolkodást kívánó út lesz az eredményes. Elemezzük a cég működését, a folyamatait, találjuk azokat a pontokat, ahol változtatni érdemes. Utána válasszuk ki az erre alkalmas technológiát. 

Ebben a munkában olyan emberekre van szükségünk, akik az üzleti működéshez és az új technológiákhoz is értenek. Ők tudják jól integrálni a két területet. Ezt tanulják és gyakorolják a gazdaságinformatikus-hallgatók az egyetemeken és főiskolákon.

#logisztika #mesterséges_intelligencia #BME #gazdaságinformatikus #digitalizáció

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

NYOMTASS HIDAT! – BGéSZC

NYOMTASS HIDAT! – BGéSZC | collaboration | Scoop.it

A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Mechatronikai Szakgimnáziuma országos 3D nyomtatóval készített hídépítő versenyt hirdet középiskolás diákok részére. A versenyre két tanulóból és egy kísérő tanárból álló csapatok jelentkezését várjuk.

Pál Kerékfy's insight:

Ki szeret komolyan játszani 3D nyomtatóval? Itt a lehetőség, lehet versenyezni! Még lehet nevezni a márciusi versenyre, amire fél méter hosszú hidat kell 3D nyomtatóval, műanyagból előállítani.

#3D #3Dprinting #Budapest  #BGéSzC

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Pályázat játékok és videók készítésére

Pályázat játékok és videók készítésére | collaboration | Scoop.it

A Biztonságos Internet Nap célja elsősorban az, hogy a gyerekek és fiatalok körében népszerűsítse a digitális eszközök tudatos használatát pozitív célokra, ugyanakkor lehetőséget teremtsen és buzdítsa őket olyan pozitív tartalmak létrehozására, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal is tudnak használni.

 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciumvezetője, a 2020-as Biztonságosabb Internet Nap alkalmából offline játékok és videók készítésére pályázatot ír ki hazai általános és középiskolások számára.

Pál Kerékfy's insight:

Itt a lehetőség! Általános és középiskolások készíthetnek offline játékot és rövid videót a megadott témában. Érdemes versenybe szállni, mert a dicsőség mellett szép pénzdíjak is várják a legjobbakat.

#SIP #Safer_Internet_Program #biztonság #internet #pályázat #játék #video

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Projektmenedzser a szervezetben

Projektmenedzser a szervezetben | collaboration | Scoop.it

A hazai projektmenedzsment szakma legnagyobb hagyománnyal rendelkező PM Fórum konferenciára immáron a 23. alkalommal kerül sor 2020-ban. A Fórum ez alkalommal is kiváló alkalom a kapcsolatépítésre, az ötletek cseréjére, a szakmai beszélgetésekre.

A projektek általában nem magukban működnek, hanem vállalati, szervezeti környezetben támogatásért, erőforrásokért versenyezve az operatív feladatokkal és más projektekkel együtt, párhuzamosan futnak. Ezen összefüggések illetve a projektmenedzsment munkára, gyakorlatra való hatását: a szervezeti projektmenedzsmentet, a projektmenedzser szervezetben tematikát választotta központi motívumnak a 23. PM Fórum. Évek óta a konferenciához kapcsolódó felmérés ad képet és egyedülálló idősort a szakma hazai helyzetéről. A szokásos második, változó tematikájú rész kérdései ezúttal a szervezeti projektmenedzsmentre vonatkoznak hozzájárulva ezzel a fő téma kifejtéséhez.

Pál Kerékfy's insight:

Idén is érdemes részt venni a konferencián, és még előadókat is várunk. 

#PMSZ #HTE #projekt #projektmenedzser #projektmenedzsment #PM

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

4000 főt küld el a Ford Európában

4000 főt küld el a Ford Európában | collaboration | Scoop.it

Ford, the U.S. car manufacturer, announced on Tuesday that it will be cutting nearly 4,000 jobs in Europe over the next three years as it hastens to transition from petrol and diesel engines to an all-electric fleet by 2035 while trying to remain competitive.

Ford’s announcement comes as the European Parliament gave its final stamp of approval on the 2035 deadline for the ban of new sales of carbon-emitting petrol and diesel cars.

Pál Kerékfy's insight:

Ha nem lehet több benzines és dízeles autót eladni Európában, akkor ezen a területen nincs szükség fejlesztésre. A termelést lehet a meglévő technológiával folytatni, miközben szépen, lassan leépítik.

 

Közel 4000 ember elküldését jelentették most be. Közülük 2800 dolgozik a gyártási területeken. Köln, Aachen (2300 fő, Németország), valamint Dunton és Essex (1300 fő, Egyesült Királyság) a fő vesztesek.

 

Az egyik ok az, hogy az elektromos motorok egyszerűbbek, mint a belső égésűek, így kevesebb ember kell az előállításukhoz. 

 

A Bloomberg értesülései szerint: (https://www.bloomberg.com/news/articles/2023-02-14/ford-to-cut-3-800-jobs-in-europe-with-focus-on-germany-uk

A Ford a következő években valószínűleg még tovább csökkenti a létszámot: a németországi Saarlouisban található, 4600 dolgozót foglalkoztató üzemében a tervek szerint 2025-ig megszűnik a Focus kompakt autók gyártása. A vállalat nem tervezi, hogy ezt követően más járműveket gyártana ott, és tárgyalásokat folytat az üzem potenciális vevőivel, köztük a kínai BYD Co.-val, az ügyet ismerő személyek szerint. (Ezt az utolsó bekezdést a www.DeepL.com/Translator fordította.)

 

#Ford #Germany #UK #UnitedKingdom #Köln #Aachen #Dunton #Essex #Saarlouis #firing #jobcut #electric #electricvehicle #EV #Cologne #statista.com #Bloomberg

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Amazon Begs Employees Not to Leak Corporate Secrets to ChatGPT

Amazon Begs Employees Not to Leak Corporate Secrets to ChatGPT | collaboration | Scoop.it
After catching snippets of ChatGPT text that looked a lot like company secrets, Amazon is now trying to head its employees off from leaking to the AI.

 

According to internal Slack messages that were leaked to Insider, an Amazon lawyer told workers that they had "already seen instances" of text generated by ChatGPT that "closely" resembled internal company data.

Pál Kerékfy's insight:

Nagy sikere van a ChatGPT-nek, sokan használják különféle kérdések megválaszolására, és többnyire jó válaszokat ad. Programozók is szeretik, mert jól és gyorsan kódol. 

 

Az Amazon jogászai viszont aggódnak, mert bizalmas információ kerülnek ki a világba, amikor meglévő programok részleteit töltik fel a programozók, hogy javítson rajtuk a mesterséges intelligencia. Mi ezzel a baj? Ezekből is tanul a ChatGPT, és ezt a tudást megosztja másokkal, vagyis versenytársak is felhasználhatják az Amazon fejlesztéseit. 

 

Aha, nem is ingyenes, hanem vállalati információkkal fizetnek érte!

 

#ChatGPT #Amazon #confidential #coding #bizalmas #AI #artificialintelligence #MI #mesterségesintelligencia #secret #futurism #OpenAI 

 

A kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Online-Bezahlen.gif (This file is licensed under the Creative Commons Attribution-Share Alike 4.0 International license.)

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Kukába a kaját! 

Kukába a kaját!  | collaboration | Scoop.it
This chart hows total annual household waste produced in selected countries.
Pál Kerékfy's insight:

Már majdnem elértük az éves 1 milliárd tonnát! Szép eredmény, ugye? 

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (United Nations Environment Programme) elemzése szerint évente ennyi élelmiszer megy veszendőbe. Átfutottam a 100 oldalas tanulmányt,és arra jutottam, hogy alapos, tudományos munka, sok-sok szakember tudásán és munkáján alapszik, ezért érdemes komolyan venni. 

A mellékelt ábra olyan nagy országok adataiból készült, amelyek esetében nagy vagy közepes az eredmények megbízhatósága. Az országok többsége nem tartozik ebbe a körbe, ezért jó lenne az adatgyűjtést egységessé és megbízhatóvá tenni. 

Milyen érdekességeket látok az adatok között? 

  • Az nem meglepő, hogy a két legnagyobb lélekszámú ország van az első két helyen. Erre számítani lehetett.
  • Az egy kicsit meglepett, hogy fejlett országokban milyen nagy az egy főre eső pazarlás. Nem mintha nem engedhetnék meg maguknak, de nagyobb környezettudatosságra számítottam.
  • Oroszország kifejezetten meglepett. Mi lehet az oka annak, hogy ott ilyen kevés élelmiszert pazarolnak el? 
  • Miért India a második legjobb (legkevesebbet pazarló) a listán? Általában kevés az élelem, így nincs sok elvesztegetni való? 

Az eredmények azt mutatják, hogy a háztartásokban veszendőbe menő élelmiszer több, mint a vendéglátás és a kereskedelem együttes “termése”. 

Azt írják: ha az elpazarolt élelmiszer egy ország lenne, akkor a harmadik legnagyobb lenne az üvegházhatású gázok kibocsátása terén. 

Úgy gondolom, hogy van itt még egy érdekes probléma. A gazdaság bűvös száma a GDP (a bruttó nemzeti termék), valójában nem ad valós képet arról, hogy mennyire jól működik egy ország gazdasága. Hogy jön ez ide? A feleslegesen megtermelt élelmiszer minden költsége (beleértve a hulladék kezelését is) gazdasági eredményként jelenik meg, vagyis növeli a GDP-t (ahogy minden más feleslegesen vagy károsan végzett tevékenység is).. 

#waste #food #foodwaste #China #India #USA #Australia #Spain #Japan #Germany #France #UK #Russia #UNEP #UnitedNations #environment #környezetvédelem 

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Főiskolára - hova?

Főiskolára - hova? | collaboration | Scoop.it
Eljött ennek is az ideje! Ugyan még egyáltalán nem mondhatjuk, hogy az online világban végzett munka érett tudományos háttérrel rendelkezne, mégsem csukhatjuk be a szemünket és a fülünket, nem engedhetjük ki a hallgatókat a főiskoláról és az egyetemről úgy, hogy ezen a területen nem adunk nekik rendszerezett, begyakorolt tudást! 2018 elején – őszinte örömömre –…
Pál Kerékfy's insight:

Szeretek a Wekerlén tanítani! Miért? Érdekes, a diákok számára hasznos, modern témákat mutathatok meg nekik. Gyakorlati feladatokon, sokszor csoportmunkában szereznek meg azonnal használható tudást és ismereteket.

Szerintem érdemes ide jönni! 

További részletek: http://online.anyflip.com/eovw/lglh/mobile/index.html 

#egyetem #főiskola #alapképzés #FOSZK

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Kit figyelnek meg a kínaiak?

Kit figyelnek meg a kínaiak? | collaboration | Scoop.it

A large share of countries around the world are now using Chinese AI surveillance technology, including facial recognition technology, in full or in part. This is according to a report by Carnegie Endowment for International Peace. Many countries are combining Chinese tech with U.S.-made surveillance tech, among them the U.S. and China themselves, but also India, Australia, Brazil and several European countries. Many countries in Latin America, South-East Asia, Africa and the Middle East are relying on Chinese technology alone after participating in the Belt and Road initiative, as are Japan, Italy and the Netherlands.

Pál Kerékfy's insight:

Érdekes, sőt meglepő! Mely országok hagyatkoznak teljesen kínai technológiára a polgáraik mesterséges intelligenciával (pl.: arcfelismerő rendszerrel) való megfigyelésében? Nem mind meglepetés, Latin-Amerika, Délkelet-Ázsia, Afrika és a Közel-Kelet szinte várható volt. De Hollandia, Japán és Olaszország

Az, hogy az USA a sajátja mellett kínait is használ, és Kína a sajátja mellett amerikait is, kevésbé lep meg. 

Az a statisztika is érdekes kérdéseket vet fel, hogy a hatalomgyakorlás módja és a nagyközönség szisztematikus megfigyelése között milyen a kapcsolat. A liberális demokráciák vezetnek. (Persze, ennek simán lehet annyi az oka, hogy több pénzük van effélére.) 

Annak fényében, amivel állandóan vádolják a kínai technológiai cégeket és az ország vezetését (és valószínűleg nem alaptalanul), meglep, hogy a fejlett nyugati demokráciák kínai technológiára támaszkodnak egy ennyire kritikus területen. 

Mi lehet ennek az oka? Nincs valódi alternatíva? A cikk szerint a három nagy amerikai cég (IBM, Palantir és Cisco) csak kullog a sokat bírált Huawei mögött. Ami azt illeti, a Palantirnak sem kell a szomszédba mennie egy kis erkölcstelen módszerért: http://collaboration.kerekfypal.blog/p/4095150120/2018/03/07/evek-ota-titokban-figyelik-new-orleans-lakoit-a-palantir-technologiajaval

#China #USA #Huawei #Palantir #IBM #Cisco #Kína #Hollandia #Netherlands #Italy #Olaszország #Japan #AI #surveillance #facial

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Közép-Európai Informatikai Diákolimpia Nagykanizsán

Közép-Európai Informatikai Diákolimpia Nagykanizsán | collaboration | Scoop.it

A magyar diákok hagyományosan jól szerepelnek ezen a versenyen: az elmúlt huszonöt évben összesen ötvenhat érmet gyűjtöttek. 2019-ben az abszolút első helyet is megszerezték diákjaink: egy arany és három bronzéremmel térhettek haza.

Pál Kerékfy's insight:

Augusztus 23-29. között rendezi a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az ELTE Informatikai Kara Nagykanizsán, a Batthyány Lajos Gimnáziumban ezt a rangos versenyt. 

A legfeljebb 11. osztályba járó középiskolás diákok négyfős csapatai vehetnek részt a CEOI-n két-két felnőtt csapatvezetővel.

A diákok a jövő technológiáját is láthatják majd a sofőr nélküli járművek számára épített zalaegerszegi tesztpályán, ahol bemutatót tartanak nekik.

#ELTE #NJSZT #CEOI #Olympics #informatics

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Digitális siker

Digitális siker | collaboration | Scoop.it

A projekt során tizedikes diákok csoportjai államokat álmodtak és alkottak: utópiákat vagy disztópiákat. Elképzeléseiket wikiszócikkekben, képekben és videókban, valamint érdekes fiktív források szerepeltetésével valósították meg.

Jelentkezés:
https://forms.office.com/Pages/ResponsePage.aspx?id=E3vs6av-CEevH1V1vHKQeAYpUmP3nYRDgH07q_np4OlUNEc2OUs3Q1g4NUdLNUk1NVkzSkJERElURyQlQCN0PWcu

https://digitalistemahet.hu/temahetrol

A Digitális Témahét fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és elterjesztése a köznevelésben.  A program fontos törekvése, hogy a digitáliskompetencia-fejlesztés az informatikaórán túl kiterjedjen más tantárgyakra is. A részt vevő pedagógusok és diákok változatos és kreatív iskolai projektek keretében fejleszthetik képességeiket technológiával támogatott tanulás során.

Pál Kerékfy's insight:

A Digitális Témahéthez kapcsolódóan webináriumokon mutatják be, hogy milyen sikeres projekteket valósítottak meg kiváló iskolák. Ez az előadás március 9-én este lesz.

Mi - a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetségében - is évek óta támogatjuk az iskolákat abban, hogy az új technológiákat mindennapi életük részévé tegyék minél több tantárgyban. A modern eszközök nem csak az informatika és a természettudományok tanításában alkalmazható, hanem kiválóan segítik a tanulást minden tantárgyban.

A Digitális Témahét is egy alkalom arra, hogy a diákokkal beszélgethessünk a modern világ lehetőségeiről és veszélyeiről, és főleg arról, hogy nekik mit nyújthat.

#digitális #középiskola #oktatás #VISZ #MVISZ 

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Mire (lesz) jó az 5G az autózásban?

Nokia and SoftBank Corp are claiming to have become the first to have successfully completed tests demonstrating use of non-standalone 5G to commercially operate connected cars.

Pál Kerékfy's insight:

Az új mobilinternet-technológia igazi haszna a mindenféle eszközök összekapcsolása (dolgok internete, internet of things, IoT). Itt arra van szükség, hogy azonnal (nagyon kis késleltetéssel) és megbízhatóan tudjunk adatokat és információkat továbbítani. Az egyik várt alkalmazási terület a “connected car”, vagyis a hálózatba kapcsolt autó.

Japánban, a Honda fejlesztőtelepén végeztek kísérleteket, melyekben:

  • rosszul belátható kereszteződésben adtak információt a közelben lévő járművek helyzetéről,
  • az útra hulló tárgyakról értesítették a járműveket,
  • a járművek kamerái által készített fényképeket és jó minőségű (4k) videókat továbbítottak.

A fejlesztők szerint a tesztek bebizonyították, hogy ezekben a helyzetekben biztonságosan és eredményesen alkalmazható az 5G technológia.

Ezek a lehetőségek nem csak az önvezető autókban lesznek hasznosak, hanem az ember által vezetett járművekben is. Ugye milyen jó lenne látni a be nem látható kereszteződésben? Ugye milyen jó lenne tudni, hogy mi dől vagy ömlik az úttestre előttünk? 

#5G #autonomous #Honda #SoftBank #önvezető #IoT #connected_car #selfdriving

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Érzékeny egészségügyi adatok törvényes átjátszása

Érzékeny egészségügyi adatok törvényes átjátszása | collaboration | Scoop.it

The records of over 50 million Ascension patients have been released to Google through Project Nightingale. At least 150 Google employees have gained access to these medical records.

Pál Kerékfy's insight:

Nem verték nagydobra, de előbb-utóbb minden kiszivárog.

 

Személyes adatokat és vizsgálati eredményeket kapott meg a Google a Nightingale projekt keretében egy nagy egészségügyi szolgáltatótól. És ez így rendben is van …

 

Maguk az egyes intézmények és orvosok se tudtak róla, a pácienseket meg senki sem kérdezte, és nincs is módjuk megtiltani az adataik átadását.

 

Azt gondolnánk, hogy az egészségügyi adatok kezelését szabályozó nagyon szigorú HIPAA megvédi a pácienseket az efféléktől. Érdekes módon, ez pont fordítva van. A HIPAA által szabályozott kórházak és más egészségügyi intézmények sokféle célból adhatják át harmadik feleknek a betegek adatait. A Google ezeket az adatokat elvileg csak kutatási és fejlesztési célokra használhatja, de vannak kétségek.

 

Azt éppen nem értem, hogy ha csak kutatási célokra kellenek az adatok, akkor a beteg és a rokonai neve és címe vajon mire kell. Normális esetben a kutatásokat anonimizált adatokon kellene végezni. Akkor persze nem lehetne a személy más adataival, levelezési, keresési, vásárlási szokásaival, utazásaival és még sok minden mással összekapcsolni.

 

Elvileg, a GDPR miatt, az EU-ban ilyesmi nem történhet meg. Vajon mi a valóság? 

 

#Google #Nightingale #Ascension #healthcare #privacy #HIPAA #PHI #Protected_Health_Information #Alphabet

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Itt izgalmas és értékes dolgokat tanulhat!

Itt izgalmas és értékes dolgokat tanulhat! | collaboration | Scoop.it

Új év? Új tervek? Tovább szeretnél tanulni 2020 szeptemberétől? Ráadásul munka mellett? Nálunk mindez lehetséges! Válassz piacképes gazdasági ALAPKÉPZÉSEINK vagy 2 éves FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEINK közül! 

JELENTKEZZ MINÉL ELŐBB, DE LEGKÉSŐBB FEBRUÁR 15-ÉIG

Pál Kerékfy's insight:

Sok hasznos ismeretet szereznek itt a hallgatók!

Külön jó hír, hogy tőlem is lehet tanulni. Olyasmit, amit magam is örömmel (és jól) csinálok. Jöjjön mindenki, akit érdekel, tanulja meg tőlem!

Mi ez? Itt meg lehet tudni:

https://kerekfypal.blog/2018/07/05/kommunikalni-tanultunk/

https://kerekfypal.blog/2018/07/12/munkavegzest-szimulaltunk/

Várunk mindenkit!

No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

A projektmenedzsment helyzete és tendenciái

A projektmenedzsment helyzete és tendenciái | collaboration | Scoop.it

A 2020. április 2-án megrendezésre kerülő, 23., „PROJEKTMENEDZSMENT A GAZDASÁGBAN” Fórum Szervező Bizottsága idén is felmérést készít a hazai projektmenedzsment szakma képviselői körében. Célunk, hogy a gyakorló projektmenedzserek és projekt szponzorok, közöttük az Ön véleménye alapján képet kapjunk néhány, a szakmai közvélemény érdeklődésére számot tartó tényezőről.

Pál Kerékfy's insight:

Van véleménye a hazai helyzetről? Mondja le! Február 20-áig lehet kitölteni a kérdőívet. Az eredmények elemzését a konferencián lehet először megismerni. 

#projekt #PM #projektmenedzsment #PMSZ #PMI #HTE

Pál Kerékfy's curator insight, February 6, 2020 10:52 AM

Idén is felmérjük a projektmenedzsment hazai helyzetét. Az eredményt április 2-án a 23. PM Fórumon lehet először megismerni.

Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Kinek van mondanivalója projektekről?

Kinek van mondanivalója projektekről? | collaboration | Scoop.it

Jelentkezni a témát bemutató címmel és fő gondolatok bemutatásával (max. 2 A/4 gépelt oldal) és elfogadás esetén a kiadvány számára történő 2020. március 13-ig megírás vállalásával az info@hte.hu címen lehet.

A jelentkezések elfogadásáról a Fórum Szervező Bizottsága dönt és írásos értesítést küld 2020. február 14-ig.

A Fórum kiadványa elektronikus formában kerül megjelenítésre. Az előadásokat pdf. formátumban (max. 15 old.) az info@hte.hu címre kérjük beküldeni 2020. március 13-ig. Az elfogadott előadásokkal kapcsolatos formai követelményekről az előadók visszaigazolásban kapnak értesítést.

Pál Kerékfy's insight:

A 23. Projektmenedzsment Fórum a projektmenedzsment aktuális témáiról, jó gyakorlatokról, sikeres vagy nem mindenben sikeres projekt tapasztalatokról, esetekről szóló előadásokat vár

#PM #projektmenedzsment #projekt #konferencia #előadás #HTE

(Picture credit: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Talk-at-open-conference-2017.jpg)

No comment yet.