collaboration
7.9K views | +2 today
Follow
Your new post is loading...
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Ez nem románc, hanem intő digitális tanmese

Ez nem románc, hanem intő digitális tanmese | collaboration | Scoop.it

Múlt éjjel egy hazafelé tartó gépen a pasimmal megkértünk egy nőt, hogy cseréljen helyet velem, hogy együtt ülhessünk. Azon viccelődtünk, hogy talán az új szomszédja lesz élete szerelme, és hát, most prezentálom nektek ezt a threadet.

 

Az ember nemcsak a saját életét tudja megosztani fűvel-fával, hanem másokét is, ha ezt valamilyen okból jó ötletnek tartja. Kicsit ironikus is, hogy miközben a jogvédők folyton a felülről jövő állami és céges megfigyeléstől féltenek – persze jogosan – minket, ugyanez a veszély valójában alulról is fenyeget. Bárkitől, akinek van a kezében egy okostelefon.

Pál Kerékfy's insight:

Mindig volt lehetőségünk arra, hogy belekotnyeleskedjünk mások életébe, fecsegjünk róla, kiteregessük a másra nem tartozó részleteket. Mára, azonban, bekövetkezett néhány változás.

 

Az egyik a méret és a sebesség. Ezrek, tízezrek, milliók láthatják–hallhatják a fecsegésünket. Percek vagy órák alatt jut el hihetetlen tömegekhez, amit közzétettünk – főleg, ha valakinek kellemetlen lehet.

 

A másik a kontroll. Amint kiböfögtük magunkból, önálló életre kel az alkotásunk, többé nem sokat tehetünk a lavina megállítására.

 

A harmadik a jutalom, az azonnali jutalom. A “tömeget” nem érdekli, hogy etikus vagy szemétség, amit közzétettünk. Ha lehet rajta élcelődni, csámcsogni, szörnyülködni, élvezkedni, akkor szívesen fogyasztja és terjeszti. A jutalom a hírnév. A hírnévvel általában pénz is jár, hiszen még komoly cégek is lecsapnak a durván etikátlan emberekre, és felhasználják a népszerűségüket a saját reklámozásukra.

 

Nem csoda, hogy imhol–néhol eltéved valaki, és helytelenül cselekszik. Ebben a történetben végül elismerte a hibáját, de addigra már sok kellemetlenséget okozott a sértettnek. A “nézők” egy része még a sértett tiltakozása és az elkövető bocsánatkérése után sem helytelenítette a történteket. Az életünk nyilvános, mi a gond a közzétételében? (Megjegyzés: a közzétevő a saját fantáziáját is beleszőtte a történetbe, így meg is hamisította azt – de ez se baj, ehhez is hozzá vagyunk szokva.)

 

A cikk konklúziójához hozzátehetjük azt is, hogy a szervezett megfigyelést ezek a személyes közzétételek kiegészítik és erősítik.

 

Mit tehetünk (tehetnénk) ellene? Ugyanazt, amit általában a médiaszemét ellen: nem olvasni, nem követni, nem továbbadni, nem fizetni, nem jutalmazni. Ehhez “csak” az kellene, hogy felfogjuk végre, hogy mit támogatunk, amikor elolvassuk, reagálunk rá, továbbadjuk stb. Nem látok rá esélyt….

 

https://twitter.com/hashtag/PlaneBae

http://www.businessinsider.com/planebae-saga-woman-privacy-anonymity-2018-7

#twitter #privacy #magánszféra #PlaneBae

more...
No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Websites See Drastic Decline in Facebook Traffic | Statista

Websites See Drastic Decline in Facebook Traffic | Statista | collaboration | Scoop.it
This chart shows how much traffic social media platforms drive to external websites.
Pál Kerékfy's insight:

Azt írja Zuckerberg úr, hogy a Facebook rendeltetése az, hogy a barátok és a családtagok kapcsolatban legyenek és közelebb kerüljenek egymáshoz. A cégek is felfedezték a Facebook erejét, így az üzleti céllal létrehozott tartalom egyre több lett, és egyre nagyobb arányban jelenik meg előttünk a képernyőn.

 

Tavaly elkezdtek változtatni a Facebook működésén, hogy kevesebb üzleti és több személyes írás kerüljön a szemünk elé. A változtatások még folyamatban vannak…

 

Arra számít, hogy kevesebb időt fogunk itt tölteni, de az jobban eltöltött idő lesz :-)

 

A változás már elég erősen látszik a statisztikákban: Nagyon erősen csökken a Facebook százalékos részesedése a weboldalakra irányuló forgalomból.

 

Ennek, persze, más okai is lehetnek. Esetleg az is, hogy sokan már nem is fordítanak akkora figyelmet a saját weblapjukra, mert a Facebook-oldaluk kiváltotta.

 

Mit lépnek a cégek? Keresnek más helyeket a hirdetéseiknek?

 

#advertisement #socialmedia #Facebook #Pinterest #Instagram #Twitter #Zuckerberg

more...
No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Infographic: Which Online Platforms Should be Killed Off?

Infographic: Which Online Platforms Should be Killed Off? | collaboration | Scoop.it
This chart shows the share of Americans who want the following platforms killed or kept alive.
Pál Kerékfy's insight:

Melyik közösségi (vagy afféle) rendszer tűnjön el a süllyesztőben? Ezt gondolják az amerikaiak...

Érdemes azokat külön megnézni, ahol a sárga csík (nem ismerik) hosszú. Ezeknél a piros sokkal nagyobb a kéknél, vagyis azok, akik ismerik, nagyrészt utálják is. 

Fordított eset a Facebook: ugyan a negyedik helyen van a halállistán, de az első helyen van a megtartandók listáján!

#Facebook #Twitter #Tinder #Instagram #Pinterest #reddit #Spotify #slack #Pandora 

more...
No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

This analytics firm uses one trillion Facebook and Twitter posts to predict stock movements

This analytics firm uses one trillion Facebook and Twitter posts to predict stock movements | collaboration | Scoop.it

Since it launched in 2008, the Boston-based analytics firm has collected, stored, and indexed over a trillion public posts from Twitter, Tumblr, Facebook, and Instagram to create the world's largest database of its kind.

Every day I sit with asset managers, and we ask which firm is reporting earnings in the next week or so. We ask what can we find on social media that might inform us about their earnings. We’ve come up with some really interesting predictive data.

Pál Kerékfy's insight:

A tíz év alatt összegyűjtött és feldolgozott 1 billió (amerikaiul és franciául: trillion) nyilvános bejegyzés hatalmas vagyon! Nem csak azért, mert szép éves díjat fizetnek azok a cégek, amelyek felhasználják.

A cikkben említett egyik példa a szerencsétlen Samsung Note 7. Az információ elemzése azt mutatta, hogy nem olyan nagy a baj: nem igazán foglalkoztatja az embereket. Így jó nagyot kerestek azzal, hogy a részvények emelkedésére játszottak.

Most éppen az iPhone 8-at figyelik, és fordítva: azt jósolják, hogy nem hoz nagy emelkedést az Apple számára.

Egy másik érdekes terület: a magánszemélyek fegyvervásárlásait (és a gyártók részvényárfolyamait) is jól megjósolják.

#Samsung #Note7 #Apple #iPhone8 #Crimson #Hexagon #Twitter #Facebook #Tumblr #Instagram #social #stock

more...
No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Twitter cuts Vine and jobs as revenue growth slows

Twitter cuts Vine and jobs as revenue growth slows | collaboration | Scoop.it
Twitter has announced it is to restructure with the aim of achieving profitability in 2017, but in the meantime it is axing its Vine video sharing service and around 350 jobs.

Twitter said the “restructuring” will focus mainly on reorganising the company’s sales, partnerships and marketing efforts to create “greater focus and efficiency” to enable Twitter’s goal of driving towards profitability in 2017.

Pál Kerékfy's insight:

Ugyan 3% növekedés volt a használók számában, és 8% a bevételben, a Twitter nem boldog, és 9% elbocsátást tervez.

A cél: 2017-re nyereségesnek lenni. Azt mondja a fönők, hogy világos tervük van erre. Lássuk!

#Twitter

more...
No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Infographic: The Vine Exodus

Infographic: The Vine Exodus | collaboration | Scoop.it

Not only did the company confirm another round of layoffs that will see its staff reduced by roughly 9 percent, but it also announced that Vine, the video-sharing app Twitter had acquired in 2012 and launched in early 2013, will be shut down in the coming months.

Pál Kerékfy's insight:

Itt a VINE vége! A statisztika szerint a tulajdonos döntése a bezárásról már csak a szomorú tény megállapítása, hiszen a felhasználók már korábban elkezdték elhagyni. Úgy látszik, a 6 másodperces videók már nem annyira érdekesek...

#Vine #Twitter #video

more...
No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Leading global social networks 2016 | Statistic

Leading global social networks 2016 | Statistic | collaboration | Scoop.it
This statistic provides information on the most popular networks worldwide as of April 2016, ranked by number of active accounts. Market leader Facebook was the first social network to surpass 1 billion registered accounts and currently sits at 1.59 billion monthly active users. Eighth-ranked photo-sharing app Instagram had over 400 million monthly active accounts. Meanwhile, blogging service Tumblr had more than 555 million active blog users on their site.
Pál Kerékfy's insight:

A Facebook rendületlenül növekszik (áprilisban közel 1,6 milliárd ember használta), de a WhatsApp ott liheg a nyomában (1 milliárd). Vajon utoléri? Azt mondják, hogy az amerikai fiatalok körében most a SnapChat a legnépszerűbb. Így marad?

#Facebook #WhatsApp #Tumblr #Twitter #SnapChat

more...
No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

Answer me? Why not? | Krisztina Nagy | LinkedIn

Answer me? Why not? | Krisztina Nagy | LinkedIn | collaboration | Scoop.it
Do you appreciate your fans and followers? Do you really care about their feedback and opinion? Really? Good for you. ...and them. Well, you should k
Pál Kerékfy's insight:

A LinkedIn, a Twitter, a Facebook és a többi a párbeszédről szól - nem az egyirányú kommunikációról.

#Linkedin #Facebook #Twitter #communication

more...
No comment yet.
Scooped by Pál Kerékfy
Scoop.it!

The Downside Of Social Media Influence

The Downside Of Social Media Influence | collaboration | Scoop.it
According to some, I am a social media influencer. It might be true although I do not really feel like an influencer.
Pál Kerékfy's insight:

Azt tanácsolja, hogy ne kövessük a tanácsait. Meg másokét sem :-)


#twitter #follow #social

more...
No comment yet.
Curated by Pál Kerékfy
collaboration expert, CIO, mathematician, university teacher

I share my experience in collaboration, IT service management, risk & security with students and others.

My blog:

https://kerekfypal.blog